Sokan szitokszóként, liberális csökevényként, lejárt szavatosságú, korszerűtlen kommunikációs eszközként tekintenek a politikailag korrekt kommunikációra. Ez, szerintem hibás vélekedés. A politikailag korrekt kommunikációs ugyanis nem azt jelenti, hogy általános vagy konkrét társadalmi, gazdasági, politikai, történésekkel, jelenségekkel, tendenciákkal, folyamatokkal kapcsolatban nem fogalmazol meg summás, sarkos, olykor maróan kritikus véleményt. Sőt! A világ dolgai iránt érdeklődő, gondolkodó emberként szinte elemi kötelességünk ilyen jellegű, vélemények, alapállások megfogalmazása, illetőleg az, hogy az estleges hibákra, hiányosságokra felhívjuk a figyelmet. Ezzel a kritikai (építő jellegű) magatartásunkkal picit jobbá, élhetőbbé tehetjük a szűkebb vagy tágabb környezetünket. A véleményünk, kritikánk megfogalmazásakor azonban minden esetben ügyelni kell arra, hogy a vitapartnerünk emberi méltóságát figyelembe vegyük. Ne személyével, ha nem a hibás, vagy káros gondolataival szálljunk vitába. Nyilván ezt csak a teória szintjén könnyű betartani, azonban a napi gyakorlat sok esetben erős dilemma helyzet elé állít bennünket. Ugyanis, ha egy magán ember, vagy közszereplő tettét erkölcsi, morális és etikai szempontok szerint kell megítélni, akkor az esetek egy jelentős részében óhatatlanul - és észrevétlenül - is a személyeskedés mezsgyéjére csúszhatunk át. Azokat a közszereplőket, politikusokat, akik mellesleg romák, azokat nem kell sem alacsonyabb (ugyanis erre is van tendencia), sem magasabb (erre még inkább) erkölcsi mérce szerint megítélni. A közszereplő hibás vagy rossz, adott esetben szánalmasan együgyű vagy pártos megnyilatkozását, etikailag és erkölcsileg erősen kifogásolható tettét egyedileg kell és szükséges is megítélni. Nem (lenne) szabad általánosítani. Itt a figyelmes olvasó közbe vethetné, hogy mi van abban az esetben, ha egy pártban sokan korruptak, akkor hibás azt mondani az érintett pártra, hogy korrupt párt? Meggyőződésem szerint ebben az esetben szabad az általánosítással élni, ugyanis a párt nem személy (bár azok alkotják), hanem intézmény. Azonban egyetlen nép fiainak, leányainak erősen kifogásolható tette esetén sem szabad az érintett nemzetre vonatkozóan általános érvényű megállapításokat tenni. Ezt az elvet kell alkalmazni velünk, romákkal kapcsolatban is. Tényszerűen megállapítható, hogy mint minden közösség tagjai között, a roma közösségen belül is vannak kisebb vagy súlyosabb törvényszegéseket elkövető, hazug, erkölcstelen személyek. Mint ahogyan vannak törvénytisztelő, szerény, erkölcsös emberek is. Az általánosítás egy sor rossz, adott esetben káros társadalmi jelenség alapja. Az általánosítás rávilágít az általánosító(k) differenciálatlan, szűklátókörű gondolkodására, egysíkú kommunikációs technikájára, annak jelentős hiányosságaira. A társas létből, a világ és az abban való történések megítélésének különbözőségeiből, valamint az együttműködésből fakadó viták, súrlódások, konfliktusok esetében kifejezetten fontos a politikailag korrekt kommunikáció elvének érvényesítése, gyakorlatának alkalmazása. Ennek révén a másik fél tiszteletben tartásával, békésen és talán hamarabb lehet rendezni a kialakult vitákat. A politikailag korrekt kommunikáció áttételesen - a másik fél tiszteletének kifejezése révén - segít(het) a sztereotip, adott esetben előítéletes gondolkodás lebontásában, annak kialakulásnak megakadályozásában.

Azt hiszem, a politikailag korrekt kommunikáció első alkalmazója a nagy tanítómester Jézus volt. Az ő követője, Pál Apostol is komolyan vette és a gyakorlatban is alkalmazta ezt az elvet. A Rómabeliekhez írt levelének 12. fejezetének, 10 versében erre hívja fel a figyelmet:

„Atyafiúi szeretettel egymás iránt gyöngédek; a tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek.”