Az alábbi elmélkedés egyik ismerősöm kérdésfelvetése kapcsán született. A roma nacionalizmus tárgykörében tartott egy rövid előadást, és ezzel kapcsolatban tett fel egy pár kérdést. E rövid esszészerű kis írásban adtam válaszokat a feltett kérdésekre.
I. A fogalomról általában
A nacionalizmus a hazai, az európai és a világ közbeszédében, köznapi politikai diskurzusában is alapvetően negatív értéktartalommal bíró fogalom. A politikai közbeszédben alapvetően bel- és/vagy külpolitikai események, tendenciák leírása, elemzése kapcsán használják e fogalmat. A vélt vagy valós nacionalizmus megjelenésekor a vonatkozó helyzetelemzésekre nem csak politikusok, hanem a véleményformáló értelmiségiek is vállalkoznak. A fogalom ilyetén való megítélése nem az önkényes, vagy torz fogalomhasználatból, hanem bizonyos mennyiségű valós történelmi, politikai tapasztalatból (is) fakad.
A világhírű történész John Lukács egy interjúban az alábbiak szerint fogalmaz:
„A nacionalizmus ezzel szemben agresszív és gyanakvó mindenkivel szemben, aki nem látszik vele egy törzsbe tartozni”[1]
A megélt történelmi, politikai tapasztalat, az oktatás, ezen belül fajsúlyosan a történelemoktatás színvonala, az értelmiségiek, a véleményformáló elit, valamint a politikusok álláspontja mind hozzá járul ahhoz, ahogyan a társadalom az egyes történelmi, politikai fogalmakról gondolkodik, véleményt alkot. Az is történelmi tapasztalat, hogy vannak olyan korszakok, amelyekben egyes fogalmak devalválódnak, leértékelődnek, stigmatizálódnak vagy eltűnnek, ezzel párhuzamosan pedig új fogalmak születnek, kerülnek a tudományos majd társadalmi diskurzusba, más, elfelejtődőben lévő fogalmak pedig reneszánszukat élik.
Ilyen fogalom manapság az osztályharc, amely 1950-es, 1960-a években a politikai közbeszéd kiemelt, mondhatni „népszerű” terminus technicus volt, viszont mára alapvetően az idősebb generáció tagjai és a történelemmel, vagy politikatudománnyal foglalkozók ismerik, használják.
Mint minden eszmének, tannak, így a nacionalizmusnak is vannak követői, ideológiai pártolói, politikai síkon pedig képviselői, cselekvői. A nacionalistára is érvényes az, amit a nacionalizmussal kapcsolatban fentebb már kifejtettem. Ma egyértelmű negatív stigma az, ha valakit nacionalistának neveznek. A demokratikus többség a nacionalizmusról és a nacionalistákról is kizárólag negatív módon mond véleményt. E fogalmak az esetek döntő többségében negatív kontextusban jelennek meg, illetőleg e fogalmakhoz az esetek döntő többségében negatív konnotációk társulnak.
Álláspontom szerint, ma ebben a verbális és diszkurzív térben értelmeződik a nacionalizmus és a nacionalista fogalom.
Amennyiben köznapi politikai, társadalmi diskurzustól eltávolodunk és a politika- és történelemtudományt hívjuk segítségül e két fogalom meghatározásához, abban az esetben más értéktartalommal bíró aspektusokat fogunk felfedezni.
A nacionalizmus megjelenésekor alapvetően pozitív eszmeáramlat, politikai törekvés volt. A nacionalizmus a XIX. században modern, haladó szellemiségű, népszerű, hatalmas tömegeket mozgósító tan volt. Ernest Gellner álláspontja is ezt tükrözi, mely szerint a modern ember szükségszerűen nacionalista.[2]
A nacionalizmus nem izmus, hiszen nincsenek közismert, nagy eszmei, ideológiai atyjai, mint például a baloldali politikai eszméknek (Karl Marx), a liberalizmusnak (John Locke) vagy a konzervativizmusnak (Edmund Burke). Természetesen ennek az eszmei áramlatnak is vannak képviselői „teoretikus” képviselő, de korántsem olyan meghatározóak, mint a fent említettek.[3]
Anthony D. Smith történész az alábbi négy módon határozza meg a nacionalizmust:
„1. mint a nemzetek kialakulásának általános folyamatát, melyet „nemzetalkotásnak” neveznek (a kifejezés azonban gyakran magába foglalja az államalkotás folyamatát is)
2. mint a nemzeti érzést vagy a nemzethez tartozás érzését, attitűdjét vagy tudatát, és az annak jólétére, erejére és biztonságára való törekvést,
3. mint a nemzeti státus elérését vagy fenntartását (annak minden velejárójával) politikai célként maga elé tűző mozgalmat, beleértve az e cél elérése szánt egy vagy több szervezetet és tevékenységet, végül
4. mint tant vagy tágabb értelemben vett ideológiát, mely érdeklődése középpontjában a nemzetet helyezi, s amely annak autonómiáját, egységét és identitástudatának megteremtését tűzi ki célként.”[4]
Egy másik meghatározás szerint a nacionalizmus egyik legfőbb és legfontosabb célkitűzése az, hogy az állam és az azt alkotó nemzet határai egybeessenek.[5]
Mint a fenti meghatározásokból is jól látszik, nem lehet egyértelmű módon meghatározni mit is értünk nacionalizmus alatt. A Gellner és az Anthony Smith által adott meghatározások között van átfedés, azonosság, viszont a különbségek, hangsúlybeli eltolódások is markánsan megrajzolhatóak.
A fentieken kívül a nacionalizmusnak még számos tipológiája, meghatározás létezik, viszont ezek közül egyik sem tudott magának kizárólagos jogot kivívni, vagyis ahogyan sok más ideológiai, politikai fogalom esetében egyszerre több, érvényes meghatározása létezik.
Mindezek fényében úgy tűnik, hogy problematikus választ adni az általad feltett kérdésekre. Már ott problémával találjuk magunkat szembe, hogy a nacionalizmusnak mely meghatározását használjuk: a XIX. századi, alapvetően neutrális, pozitivista formáját vagy a XX. századi, erőteljesen negatív konnotációkat és tudattartalmakat előhívó formáját.
Álláspontom szerint, alapvetően a nacionalizmus XX., XXI. századi értékterhelt meghatározást tudjuk csak alkalmazni a feltett kérdéseid megválaszolása során, sőt úgy vélem, a kérdéseid bizonyos értelemben arra „kényszerítik” a válaszadót, hogy kizárólag a XX., XXI. századi történelmi, politikai, társadalmi kontextust figyelembe véve fejtse ki véleményét.
Mindezek alapján kísérletet teszek a válaszadásra.
- Létező jelenség-e a nacionalizmus ma a cigányok körében és ha igen, akkor az milyen formában ölt testet, illetve milyennek kellene lennie?
Álláspontom szerint ma nem létezik XIX. századi értelemben vett nacionalizmus sem a magyarországi, se a volt szocialista blokkba tartozó, sem pedig Európa nyugati felén élő romák körében. Nem létezik, hiszen a pozitív ételemben vett nacionalista törekvések egyik alapfeltétele hiányzik. Ezen alapfeltétel az állam (vagy lehetséges állam). E nélkül nem lehet nacionalista, de még csak szeparatista törekvéseket sem véghezvinni. A spanyolországi baszkok, valamint az iraki és törökországi kurdoknak vannak ilyen politikai ambícióik, törekvéseik, de ők csak azért tudják ezt megtenni, mert van egy jól körülhatárolható földrajzi terület, ahol nagy számban élnek (mindig is e területeken éltek).
A nacionalizmus mind két formájához, tehát a XIX. századi és a XX. századi formájához még egy igen jelentékeny elem szükséges. Ez pedig az erős érdekérvényesítéssel, gazdasági szempontból is meghatározó potenciállal bíró értelmiségi réteg, valamint politikai osztály. A középosztály és elit nélkül nem lehet ilyen, és ehhez hasonló törekvéseket elindítani, végrehajtani. Ugyan a roma közösségek szociológiai értelemben tagoltak, de a többségük szegénységben, deprivált társadalmi, politikai helyzetben van. E tény pedig alapvetően határozza meg (negatív módon) még az integrációs törekvéseket is, nem hogy egy nacionalista koncepció érvényesítését.
A nacionalizmus XX., XXI. századi negatív változata bár spóradikusan jelen van, de e jelenség - véleményem szerint - csak egyéni, mikroközösségi szinten tapintható ki, és távol esik a túlnyomó többség által szorgalmazott mainstream integrációs törekvésektől.
E jelentéktelen arányú nacionalizmus megjelenési formáiról szinte semmilyen információm nincs, illetőleg csak intuícióim vannak. Az egyik megjelenési formája az, amikor egynéhány roma vezető azt szorgalmazza, hogy roma ügyekkel csak romák foglalkozzanak, roma gyerekeket csak romák tanítsanak. Véleményem szerint az ilyen és ehhez hasonló elvárások szembehelyezkednek az integrációs törekvésekkel, gátolják azok érvényesülését.
- Ha nem létezik, akkor szükségünk volna-e rá és miért?
Ideológiai meggyőződésem szerint nekünk, roma közösségeknek nem nacionalista, hanem társadalmi integrációs törekvésekre van szükségünk. Ebből következi, hogy azt vallom, hogy nincs szükségünk nacionalista elvekre, gyakorlatokra, törekvésekre. Egy roma nacionalista koncepció jelentősen fékezne minden, a romák társadalmi integrációja kapcsán elindított vagy elindítani kívánt intézkedést. Továbbá a nacionalista törekvések jelentős elvi muníciót adnának az integrációt ellenzők, valamint a rasszisták számára.
- Alkalmas-e a mai cigány politikai, értelmiségi generáció arra, hogy kidolgozza azt?
Véleményem szerint a roma értelmiségeik - szigorúan intellektuális értelemben - teljesen mértékben készen állnának egy ilyen politikai törekvések kidolgozására. Hiszen felkészültek, széleskörű történelmi, politikai, szociológiai ismeretekkel rendelkeznek ahhoz, hogy egy ilyen koncepciót kidolgozzanak. Amennyiben e csoport érdekérvényesítési potenciálját veszem górcső alá, abban az esetben már erős kételyek merülnek fel. Fentebb azt írtam, hogy a nacionalista törekvések egyik alapfeltétele az iránymutató, erős politikai, gazdasági potenciállal rendelkező középosztály és elit. Ebből a szempontból minimálisak az esélyek arra, hogy egy nacionalista koncepciót a napi gyakorlat szintjén érvényre juttassunk. Nem is beszélve a fentebb említett földrajzi előfeltételről. Továbbá azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy egy ilyen nacionalista törekvés kidolgozása sohasem légüres térben, neutrális közegben, hanem minden esetben az adott ország, állam politikai kontextusában értelmeződik, megy végbe. Ebből következik, hogy egy ilyen koncepció kidolgozását egy olyan közegellenállásban kell végrehajtani, amely számtalan politikai konfliktust tud implikálni. Lásd a határon túl élő magyarok ilyen és ehhez hasonló törekvéseit, az arra adott politikailag korrekt illetőleg ellenséges, adott esetben véres válaszokat, mint pl.: romániai, szerbiai magyarok etnikai konfliktusai.
- Milyen esélyei volnának egy ilyen "nacionalizmus"-nak a közösségi konszenzusra?
A roma közösségek nemcsak szociológiai, de nyelvi, kulturális értelemben is tagoltak. Mindebből véleményem szerint szükségszerűen következik, hogy nagyon nehéz lenne egy, a roma nacionalizmusra vonatkozó konszenzust kialakítani. Nem csak a belső tagoltság, hanem egyéb szempontok is gátját képeznék egy ilyen koncepció megalkotásának. Álláspontom szerint egy ilyen politikai terv megalkotásába nagypolitika szükségszerűen beavatkozna, akadályozná e folyamatot. Akadályozhatná a jogszabályi környezet megváltoztatásával, vagy az oszd meg és uralkodj elv alkalmazásával.
- El lehetne-e fogadtatni a romák körében egy egységes önmeghatározó ideológiát?
A fent kifejtettekből következik a válaszom: véleményem szerint nem. Nem csak a roma közösségek szociológiailag igazolt tagoltsága miatt, hanem a külső politikai közeg reakciói miatt sem lehetne elfogadtatni egy ilyen egységes önmeghatározási ideológiát. Lásd a szlovákiai és romániai magyarok politikai, ideológiai mindebből is következő és különböző önmeghatározási elképzeléseit.
[1] Morvay Péter: Szabadnak lenni nehéz interjú John Lukács történésszel Hetek 2002. VI. évf. 24. szám
[2] Kántor Zoltán: Nacionalizmus. Izmus? Confessio 2003. 3. szám
[3] U.o.
[4] Smith, Anthony D.: A nacionalizmus. In Bretter Zoltán és Deák Ágnes (szerk.): Eszmék a politikában: a nacionalizmus. Pécs: Tanulmány Kiadó, 1995. 9. - 18.
[5] 12. Ernest Gellner: Nations and Nationalism. Oxford UK & Cambridge USA: Blackwell, 1983. 1.
