Nagyon régóta a szellemi, pontosabban a véleménykifejtési apátia állapotában vagyok. Mit is jelent ez? Gondolkodó emberként, természetesen van kialakult és markáns véleményem a szűkebb és tágabb világ jó, rossz vagy akármilyen történéseiről. A belső, szellemi igényem is meg van arra, hogy gondolati síkon értelmezzem az aktuális, életünket leginkább érintő kisebb vagy nagyobb  fajsúllyal bíró történéseit, reflektáljak azokra. Felmerül a kérdés: ha van kontúros vélemény, akkor miért is az apáit? Alapvetően azért, mert nem igazán érzek késztetést arra, hogy az álláspontomat, meggyőződéseimet, véleményemet leírjam. Úgy vélem, hogy ezt jóval érzékletesebb, talán ügyesebb és érdekfeszítőbb, szórakoztatóbb módon teszik meg mások. Sok eredetiséggel, újdonsággal, „aha-élménnyel” nem tudnék az olvasó számára szolgálni. Hogy ma mégis írok, annak az oka az, hogy tegnap egy blog olvasása közben nagyon elszégyelltem magam. Rám tört (ismételten) a kisszerűség érzése. Nem volt jó, sőt kifejezetten frusztráló élménynek lehettem a részese. Be kell vallanom, hogy bele is pirultam a dologba. Na, de hát ez alapvetően rólam szól, a bizonytalanságomról, a hézagos felkészültségemről. Az egom védelme érdekében inkább nem ragozom tovább. A már említett blog írója, Péter László szociológus, e-képpen vall arról, hogy - többek között - miért is kezdett blog írásba, gondolatainak, véleményének a megosztására: „Értelmiségiként bizonyos fokig kötelességemnek érzem felszólalni és megszólalni.” Ez az értelmiségi beállítódás, magatartás nem az újdonság erejével hat rám. Magam is osztom és azonosulok is ezzel a nézettel, evidenciaként kezelem. Amiért még is kihámozom magam a véleménykifejtési restségéből az, hogy az utóbbi időben élénk vita bontakozott ki egy közösségi portálon. A vita alapját a Roma Büszkeség Napján történtek, illetőleg annak értelmezése szolgáltatták. A vitában nagyon sok, általam őszintén tisztelt és nagyra becsült ember fejtette ki a véleményét pro és kontra. A vélemények, álláspontok egy részével egyetértek, egy részével pedig természetesen nem.  Szeretném e téma kapcsán (is) a magam álláspontját másokkal megosztani, visszacsatolást kérni arról, hogy mennyire helyes, reális, megalapozott, idealisztikus, vagy adott esetben hibás az okfejtésem, elemzési alapállásom, nézetrendszerem. Blogom írásakor arra törekszem, hogy ne csak a szűken vett, napi politikai események, hanem - az elsősorban az engem érdeklő - filmek, tv-műsorok, újság cikkek, irodalmi alkotások kapcsán megosszam másokkal a gondolataimat.

A közvetett inspirálásért ismeretlenül mondok köszönetet Péter Lászlónak!

Hamarosan írással jelentkezem.